Az 1956. évi forradalom kirobbanása nem egyedi magyar eset. 1953-ban Sztálin halála után a Keleti-Blokk országai szabadsági és függetlenedési vágyukat fejezték ki. A későbbiekben bemutatom a forradalom folyamatát, és a főbb célkitűzéseket. Kelet-Berlinben már 1953 júniusában kitört a munkás felkelés.
A lázadozó országok között a szovjet vezetés nem engedhette meg, hogy a magyar vezetőséget ne tartsa kordában. Súlyosan bírálták Rákosi erőszakos iparfejlesztését, hiszen óriási recessziót okozott. Az ország vezetését leváltás után Nagy Imre kezébe került. (Nagy Imre már 1940-es évek elején már szót emelt a Magyarországon való túlzott iparosítás ellen, az élpolitikába pedig 1952-be került, 1944-ben tért haza az emigrációjából) Új korszak kezdődött Nagy Imre vezetése alatt 1953 júliusától. A szocializmust építette más fajta eszközökkel. A nehézipar-fejlesztés helyett a mezőgazdaságra helyezte a hangsúlyt. A nagyberuházásokat visszafogta, enyhítette a kisbirtokos parasztság adóterheit. Szintén meglepő lépés volt, hogy szabad távozást engedélyezett a TSZ-ből, újjá szervezését pedig nem tervezte. Az internálásokat leállította, kitelepítéseket szintén, elszenvedőiknek pedig amnesztiát biztosított. Az egypártrendszert politikai alternatívákkal szerette volna fenntartani, azonban hazai ellenállásba ütközött a Hazafias Népfront kapcsán. Rákosi mindeközben Nagy elleni szervezkedést indítványozott, ezzel is szabotálva a hatalmát, és újra visszaszerezni a sajátját. A moszkvai vezetés örült, hogy Magyarországon a helyzet stabilizálódni látszik, viszont Nagy Imre túlzott „szabadság” iránti vágyát nem látták örömmel, és bírálták tevékenységét. 1955-re a helyzet odáig fajult, hogy Nagy-ot leváltották, a pártból kizárták, és helyére Hegedűs Andrást helyezték. A magyar társadalom a „gyors” váltást csalódottan fogadta. Nagy személye körül egy kiábrándult kommunistákból álló politikai csoport verbuválódott, gyakorlatilag a párton belüli ellenzéket megtestesítve. Ez a kettősség az idő múlásával erősödni látszott, Hruscsov 1956. februárjában megtartandó XX. kongresszuson elhangzott beszéde után még inkább. Hruscsov a kongresszuson bírálta először Sztálin tetteit, melyre ellenreflexióként a kommunista vitafórumokon részt vevő kommunista ellenzék (főleg a Petőfi-kör értelmiségéről beszélhetünk) egyre nyíltabban támogatta Nagy 1953-54-es reformjait. A nép általi megosztottsághoz hozzátartozott, hogy 1956-ban vállalt Rákosi először felelősséget a Rajk-perben. (A Rajk-perről még lesz szó későbbi bejegyzésemben) A magyar társadalom az 1956-ban kitört Poznan-i munkafelkelés után elérkezettnek látta az időt saját függetlenségünkért való küzdelemre. Az „ellenzékiek” tábora rohamosan növekedett, főleg értelmiségiekből állt, diákokból, egyetemistákból. Moszkva félre tekintett az eseményekre, de a lengyel helyzet radikalizálását fontosabbnak tartották. Az első titkári posztról Rákosi lemondását rendelték el, helyére pedig Gerő Ernőt helyezték. (Gerő 1945-óta vett részt a Párt szervezésében, a magyar sztálinista rendszer kialakításának a részese volt, a Párt „második” embere) Lengyelország helyzete 1956 nyarán sok közös vonást mutatott a magyar eseményekkel. A Szabad Európa folyamatosan tudósított a lengyel helyzetről. Mivel Gomulkának sikerült megállapodnia a szovjet vezetéssel, így a magyarokban is elkezdett égni a vágy, hogy talán nekünk is van reményünk a viszonylagos függetlenedésre. 1956. október 6-án Budapesten megrendezett Rajk László volt belügyminiszter temetésén, több tízezren vettek részt, a Párt szerint „néma kommunistaellenes demonstráció” szerveződik. A magyar társadalom pedig egyre inkább úgy érezte, hogy elérkezett az idő a „lázadásra”, hiszen a szovjet vezetőség előbb-utóbb a lengyel mintához hasonlóan meg fog hátrálni. A forradalom valós kirobbanásának a dátuma 1956. október elejére datálható. Hiszen az egyetemisták ekkor kezdték meg szervezkedésüket. Október 16-án Szegeden egyetemisták hallgatója létrehozta független szervezetként a „Magyar Egyetemisták és Főiskolások Egységes Szervezetét” (későbbiekben: MEFESZ). A szervezethez pár nap alatt csatlakozott a többi egyetemi közösség is. Érdekesség, hogy ebben az időszakban az ügynökök száma megnőtt. Több egyetemistát is beszerveztek, akiket a forradalom után eltávolítottak a rendszerből. A MEFESZ többek között a következő ultimátumot fogalmazta meg a szovjet vezetőség felé: a szovjet csapatok azonnali kivonását Magyarország területéről, új „szabad” választások megszervezését, a bűnösök felelősségre vonását. Moszkva kezdetben nem vette komolyan a magyar függetlenedési kísérletet, azt hitték, hogy előbb utóbb a helyzet alább hagy. 1956 október 22-én a Budapesti Építőipar és Közlekedés Műszaki Egyetemen tartották a legnagyobb létszámú gyűlést. Kiáltványt fogalmaztak meg, szimbolikus és párthuzamos hasonlósággal 1848-hoz. (1956 esemény története párhuzamba állítható 1848-al, és a magyar történetben a függetlenedési vágy egy viszonylag állandó visszatérő momentum) Kiáltványukat „Új magyar történelem hajnalának” nevezték el, és 14 pontban összegezték követeléseiket a szovjet vezetőséghez. A legfontosabb Nagy Imre újbóli kormányfővé való kinevezése volt, többpártrendszer bevezetése, szabad választások, polgári szabadságjogok, gazdasági függetlenedés a Szovjetuniótól, a pártkongresszus összehívása, beszolgáltatási rendszer felülvizsgálata, kárpótlás, a nemzeti ünnepek és szimbólumok visszaállítása. A szovjet csapatok azonnali kivonulása Magyarország területéről. A Műegyetemisták és a budapesti bölcsészek a lengyel néppel való szolidaritás kifejezésére tüntetést szerveztek október 23-ára a Bem József szoborhoz (a szobor szimbolikus szerepet tölt be ismét a forradalom kapcsán, hiszen Bem József volt 1848-ban a lengyel tábornok), a magyar pártvezetés ezen a napon reggel érkezett meg Belgrádból, ahol Titoval igyekeztek külön békét hozni. A párt megfogalmazta, hogy a tüntetésnek és az ellenállásnak véget kell vetni, akár fegyveres úton is. (Révai József és Marosán György hangsúlyozta, hogy ha lőni kell, akkor lőni is kell..) A párt határozata volt, hogy a belügyi szerveknek meg kell akadályozni a tüntetést, az államvédelem és a rendőrség jelezte, hogy nincs meg a megfelelő eszköz a tüntetés megakadályozására. A tömeg rohamosan nőtt, Nagy Imrét követelték, hogy mondjon beszédet és álljon az ellenforradalom élére. (Nagy Imre október 22-én este érkezett meg vidékről, Badacsonyban volt szüreten) A Párt vezetése a tüntetést nem fogadta örömmel, provokációnak tartotta. Nagy Imre nem állt a tömeg élére és csak, azután volt „hajlandó” beszédet mondani, hogy a Magyar Dolgozók Pártja felkérte a szerepre. A gyülekező tömeg elé 9 órakor állt ki a volt miniszterelnök, azonban beszédének elején az „elvtársak” jelzőtől a tömeg nem tetszését fejtette ki, és az emberek oszlani kezdtek. A forradalmi követelések érvényre juttatására a Kossuth téri tömeg a budapesti Rádió épületéhez kezdett áttelepülni, követelték a Műegyetemen megfogalmazott pontok beolvasására, azonban a vezetőség ezt megtagadta. (A Rádió vezetősége a radikális fordulatokat a szövegből szerette volna árnyaltabban kifejezni, azonban a tömeg nem volt hajlandó az alkura.)Gerő Ernő rádió beszéde este 8 órakor hangzott el, ahol az ellenállást „nacionális tüntetésnek” nevezte. Mindeközben a tüntetők közé lőttek (városi legendák szerint a fegyveres erők, azért lőttek mert valaki hasonló hangot adott ki, mintha egy fegyver dördülne el, és sok tévhittel ellenben nem a forradalmárok lőttek először), egy másik csoport pedig a Városliget szélén ledöntötte a Sztálin-szobrot. (Gerő Ernő már délután telefonált Moszkvába és fegyveres beavatkozás segítségét kérte, és végül Jurij Andropov szovjet nagykövet kérésére végül a fegyveres intervenció mellett döntöttek) A fordulat érdekessége, hogy a fegyveres közbelépést Nagy Imre is támogatta, tehát a tömeg és közte ellentét alakult ki. A szovjet vezetőség úgy döntött, hogy Gerő Ernő marad a párttitkár, azonban a miniszterelnöki posztot „visszaadják” Nagy Imrének (remélve ezzel, hogy a tömeg nyugalma megkezdődik). A Párt bizottságba Nagy-hoz közeli hű emberek kerültek, többek között Donáth Ferenc és Losonczy Géza. Október 24-én a rádióban közölték, hogy gyülekezési és kijárási tilalom van, továbbá bejelentették a statáriumot és, hogy szovjet csapatok közben járását követeli a magyar vezetőség. A következő bejegyzésemben folytatjuk a forradalom eseménytörténetét. Későbbi riportjaim során pedig érdekes új és meghökkentő információkat tudhattok meg a forradalomról. Tartsatok velünk legközelebbi „epizódban” is! 😊 Laki Mirjam
0 Comments
Leave a Reply. |
AuthorsLaki Mirjam, Archives
November 2020
Categories |