Előző cikkem a marxi történelemszemlélet kritikájával és ellentmondásainak (vagy legalábbis az ellentmondásai egy részének) megvilágításával zárult. Emellett azt is igyekezett kimutatni, hogy a Marxnak tulajdonított történelemkép mennyire mélyen integrált az európai eszmetörténetbe, és milyen mélyen merítkezik korábbi elméletekből.
Jelen cikk arra szándékozik, hogy egy, a magyar politikai közbeszédben sajnos kevéssé jelen lévő megközelítés mentén mutassa be a hazai szocializmust… az anyagi és a szimbolikus szemszögéből. Ahogy azt már korábbi írásaimban többször említettem, az úgynevezett „létező szocializmusok” Marxot elég rugalmasan kezelték, igyekeztek például elfedni azokat a részeket, ahol a kapitalizmus egyes pozitívumait is kiemeli. Mindezt annak ellenére tették, hogy Marxnál egészen explicit utalások vannak arra, hogy a kapitalizmus az eddig létező legfejlettebb fejlődési korszak, valamint arra, hogy a szocializmusnak és végső soron a kommunizmusnak, ha sikeres akar lenni a kapitalizmus vívmányait is magába kell fogadnia. Marxnak tehát egyáltalán nem a technikai fejlődéssel és az egyre növekvő ipari teljesítménnyel volt baja, hanem azokkal a társadalmi osztályokkal, amik ezt a folyamatot meglovagolva nyerészkednek más osztályokon, továbbá a gépesedésből fakadóan az emberi szakértelem és alkotó tevékenység/kreativitás elsorvadásával. Ha már itt tartunk, az osztályelmélet sem Marx saját találmánya, a 18.sz végi 19.sz eleji –éppen kibontakozó – angol szociológia kezdte el osztályokra bontani a társadalmat, az viszont már Marx, aki az osztályokat pusztán anyagi tulajdonuk alapján határozza meg. Szerencsére a későbbi szociológia „megadta a császárnak, ami a császáré” de mert is elrugaszkodni tőle… Marxot tehát ismerték és inspirációként használták, de mertek a társadalom elemzésébe más nézőpontokat is beemelni. (Így járt el pl. Max Weber, aki a vallási és felekezeti dimenziót tartotta fontosnak, amikor például a protestáns munkaetika elméletét fektette le, vagy a később Pierre Bourdieu, aki a társadalmi csoportok jellemző viselkedését, vagy John Fiske, aki az osztályok szabadidős tevékenységeit és szórakozási szokásait vizsgálta.) A fentebbiek (marxista és nem-marxista szerzők vegyesen) képesek voltak elszakadni a tisztán anyagi, pusztán gazdasági megközelítéstől, felismerték tehát, hogy a társadalmat és a különböző csoportokat olyan hatások is befolyásolják, amik nem számszerűsíthetőek és nem fizikaiak. A Scholapolitica csapata is szeretné azt az álláspontot népszerűsíteni, hogy a politikai, társadalmi, történelmi eseményeket ne mindig a gazdaság/hadászat/háttéralkuk tengelyen értelmezzük, mert ezzel az értelmezésnek teljes dimenziói esnek ki. Próbáljuk meg ehelyett a pszichológia, a filozófia, a kulturális és vallási ismereteink segítségével is értelmezni egy adott jelenséget. Itt van mindjárt egy példa, miért lehet ez hasznos. Heller Ágnes filozófus néhány éve Pogátsa Zoltán közgazdásznak adott interjút, ahol visszaemlékezésében elmondta, hogy amikor 1947 és 1951 között Budapesten filozófiát tanult az egyetemen, nem volt szabad Marxot olvasnia. Egy deklaráltan marxista hatalom deklaráltan marxista egyetemének marxista filozófia szakán tilos volt ugyanis Marxot olvasni. Hogy miért? Mert ezzel az egységes, központilag elfogadott értelmezés sérül, a szovjetbarát ideológiai elit pedig nem szerette volna hogy:
Ez például a Rákosi rendszer egy olyan sajátossága, amit nem érthetünk meg a gazdaságot, vagy a tulajdonviszonyokat vizsgálva, ehhez a szimbolikát is értenünk kell! (Kis lábjegyzet azoknak, akik nem hallottak Hellerről. Heller Ágnes (1929-2019) magyar filozófus, akadémikus, író, egyetemi tanár, az un. Budapesti Iskola tagjaként Lukács György, a leghíresebb és mai napig legtöbbet idézett magyar filozófus tanítványa. Haláláig a magyar baloldali filozófiai gondolkodás egyik legmeghatározóbb szereplője volt. Bár Marx több nézetével szimpatizált, a marxista alaptételek nagy részét mégsem tudta elfogadni. Hatalmas szerepe volt a Marxizmus megújulásában és naprakészen tartásában, emellett esztétikai, etikai és életfilozófiai írásai is kiemelkedőek.) Egy másik, már-már anekdotikus jellegű példa éppen a rendszerváltás körül alakul ki. Grósz Károly (Kádár második embere és 1987-től az ország miniszterelnöke, majd 88-tól Kádár utóda) az ország katasztrofális gazdasági helyzetének mérséklésére úgy határozott, hogy a gazdasági termelékenység nagyarányú növekedése lesz a kiút a válságból. Ez azon a marxi alaptételen nyugodott (amit Marx egyébként Adam Smith-től vett át), miszerint a kereslet és a kínálat egyensúlyi pontban találkoznak (aki esetleg tanult közgázt.. a Marshall-keresztre kell itt gondolni). Tehát minél nagyobb kínálat van valamiből, annál nagyobb kereslet lesz rá, mivel a kereslet és a kínálat mindig egymáshoz igazodnak. Mint később kiderült, ez fatális tévedésnek bizonyult, és egyedül azt érte el, hogy a magyar gazdaságnak rengeteg olyan terméke volt, amit senki nem akart, vagy nem tudott megvenni, ez pedig csak tovább mélyítette a válságot. De miért kellett Grószéknak a marxi gazdaságelméletet követni? Nos, ezt diktálta az uralkodó ideológia. Sokaknak nem tűnik fel, de a gazdaságot is lépten-nyomon átszövi a filozófia. Amikor ma a különböző gazdasági elméletek azon vitatkoznak hogy minimális vagy gondoskodó állam lenne-e ideális, valójában arról vitatkoznak: Vajon mi a legigazságosabb? Meghagyni az ember lehetőségét hogy önerejéből, tehetségéből és szorgalmából olyan magasra juthasson, amennyire csak tud, vagy ellenkezőleg, senkinek a tehetsége és önálló eredménye nem olyan fontos, mint a közösség legelesettebb tagjainak védelme? Maga Marx is, amikor azt az alaptételt megfogalmazta, miszerint egy tárgynak háromféle értéke van (erről majd később), de csereértékét az határozza meg, mennyi munkát fektetett bele a készítője, valójában azt határozta meg mit nevezhetünk értéknek, tehát mitől értékes ez, vagy mitől értéktelen amaz. Ez olyannyira filozófiai állásfoglalás, hogy azt már tanítani kéne (és tanították is). A fentebbiekből már láthattuk is, hogy sok esetben éppen az ideológia, vagy a szimbolikus sajátosságok határoznak meg gazdasági vagy épp oktatási döntéseket. Legyen ez jó példa minden olvasónak, ne csupán a történések gazdasági okait keressük, mert sok esetben bátrak vagyunk elsiklani a szimbolikus magyarázó elvek fölött. Aki ezt a cikket elolvassa, már tett egy lépést annak irányába, hogy ne tegyen többé így. Harmati Ferenc
0 Comments
Leave a Reply. |
AuthorsLaki Mirjam, Archives
November 2020
Categories |