Ahogy az előző blogbejegyzés is illusztrálta, a kelet-európai szocialista rendszerek elfogadott filozófiája a marxizmus, annak is inkább a szovjet felső vezetés által elfogadott módosított változata volt.
Jelen véleménycikk arra szeretné ráirányítani a figyelmet, hogy az idősebbek által Magyarországon is ismert kötelezően előírt államfilozófia milyen elemekből tevődik össze és milyen történelemképpel dolgozik, a jövő heti cikk pedig ennek a történelemképnek a kritikája lesz. Ennek megértése sokkal közelebb vezethet minket ahhoz, hogy egyes gazdasági vagy kultúrpolitikai döntéseket a magyar szocializmus időszakából mélyebben megértsünk. Ahogy minden kormány, vagy rezsim irányítja az ország gazdaságát, közlekedését, jogi helyzetét stb. úgy a vezetés véleményt formál ideológiai jellegű kérdésekben is. Ha egy politikai rendszer filozófiáját szeretnénk megérteni, elsősorban azokkal a filozófusokkal kell foglalkoznunk, akiket a rendszer elismer, vagy akikre támaszkodik. Ahogy a legutóbb is jeleztem Marx úgy gondolta, hogy bizonyos gazdasági folyamatok közvetlenül csapódnak le a társadalomban,tehát ha egy civilizáció társadalmát szeretnénk megérteni elsősorban gazdaságát kell vizsgálnunk. Pontosabban azt, hogy milyenek a „termelési viszonyok” és milyen a „termelőerők tulajdonlása” Termelési viszonyok alá értendő minden a gazdaság és a termelés fejlettségét érintő tényező. (PL. mennyire iparosodott egy ország, milyen ásványkincsei vannak, milyen növények teremnek meg a földjén, van-e tengerhez való kijutása stb.) A termelőerők tulajdonviszonyai egyszerűbben megfogalmazva azt mutatják, hogy egy állam vagy társadalom gazdasági tényezői (mint a fentebbiek) kiknek a kezében összpontosulnak. Magyarán ki birtokolja a gazdasági termeléshez szükséges tényezőket. Azért nevezem ezeket ennyire tág fogalommal tényezőknek, mivel (ahogy Marx is látta) a történelem különböző korszakaiban alapvetően mások a gazdasági eszközök. Az ókori kelet városállamainak templomgazdaságában például a földműves a várostól (az államtól) kapta a szerszámokat hogy megművelhesse a földjét, cserébe a termény egy részét vissza kellett szolgáltatni a városnak, ami azoknak a dolgozóknak is osztott az élelemből, akik nem a földművelésben vesznek részt (pl. fazekasok, írnokok, stb.). Cserébe a földműves is beszerezhetett edényeket, amiket a fazekas szolgáltatott be, így mindenki hozzáférhetett olyan cikkekhez is amiket nem ő termelt meg. Ezt a rendszert váltotta Marx szerint a feudalizmus középkori rendszere, ahol a jobbágy nem birtokolta a földet, amin termelt, viszont ha megfizette a földesúrnak járó terményt (és az egyháznak járó adót) a megtermelt maradékkal úgy gazdálkodhatott, ahogy szerette volna. Összegyűjthette nehezebb időkre vagy elvihette a piacra, hogy más terményre vagy pénzre cserélje. Ezt váltotta a kapitalizmus, amelynek kezdetét Marx „eredeti tőkefelhalmozásnak” nevezi. Ez az un. bekerítések időszaka Angliában (középiskolás törikönyv fellapozása ajánlott). A kapitalista termelésben a termelő eszközök (pl. egy gép, gyártósor, munkaeszköz stb.) az üzem tulajdonosának a birtokában vannak, az üzem dolgozója pusztán használja ezeket a gépeket, amiket ezeken a gépeken megtermel viszont már nem az övé. A munkás munkája után fizetést kap, amelyet szabadon költhet (például arra, hogy megvegyen valami olyasmit, aminek a gyártásában ő is dolgozik). A kapitalizmusban a dolgozó (kulcsfogalom következik) elidegenedik a munkájától. Az elidegenedés az a folyamat, amely miatt a dolgozó nem érzi magát a közösség tevékeny és termelő részének, nem látja munkájában, hogy az a közösség vagy saját javát szolgálná. Az a munkás például, aki egy óraüzemben egész nap A fogaskereket helyez B fogaskerékre nem érzi olyan hasznosnak és teljesnek a munkáját, mint az a mesterember, aki egyedül saját szakértelmével hosszú napok munkája alatt egy egész órát szerkeszt össze. Persze gyártósorral sokkal több órát lehet sokkal gyorsabban létrehozni, de elvész a termelés mögül az „emberi oldal”. (Vajon miért olyan népszerű ma minden ami kézműves vagy handmade? Pontosan azért, mert a mai emberekben is megvan ez a reflex, szeretnek olyan dolgokat birtokolni, amik nem a tömegtermelésből esnek ki, hanem egy adott ember keze munkái. Az a bizonyos emberi oldal..) Látható tehát hogy Marx kapitalizmuskritikájának van alapja, és vannak helyzetek amiket helyesen és éleslátóan értékelt. A marxi történelemértelmezés viszont súlyos csúsztatásokkal és tévedésekkel terhelt. Kezdetben vala az őskommunizmus, egy ókort megelőző ősközösség ahol mindenki megosztotta a másikkal a termelt terményt/levadászott zsákmányt. Ebben az ősközösségben még nem létezett magántulajdon, nem alakultak ki a termelést kisajátító társadalmi osztályok. Marx történelmi értelmezése egy mondatban összefoglalható: Az emberiség történelme osztályharcok története. Ezt a nézőpontot vezeti végig Marx az egész történelmen. Mindig létezik egy elnyomó osztály, aki birtokolja a termelési tényezőket, és mindig létezik egy elnyomott osztály, aki termel ezekkel a tényezőkkel (mivel hogy nincs sajátja). Az ókor így Marx szerint a rabszolgatartó és a rabszolga, a középkor a földesúr és a jobbágy, a kapitalizmus a burzsoá és a proletár konfliktusa. A termelés hiába fejlődik, ez a társadalmi rétegződés mindig kimutatható. A cél pedig, hogy elérjük azt a társadalmi rendet ahol ez a konfliktus megszűnik. Marx szerint az utolsó ilyen konfliktusos korszak a kapitalizmus, ez a váltás kizárólag erőszakkal történhet, a burzsoázia erőszakos leváltásával, vagyonának elkobzásával és közös tulajdonba vételével. Amint a proletariátus ereje megszilárdult, a magántulajdon meg fog szűnni, és Marx szavaival élve: Mindenki képességei szerint dolgozik, és szükségletei szerint részesedik a javakból. (From each according to his abilities to each according to his needs ahogy az angol marxista mondja) Rengeteg dologba bele lehetne (és bele fogok) kötni ezzel a történelemértelmezéssel kapcsolatban, a legnagyobb probléma viszont mégis abban a nézetben van, hogy nagyívű, hosszantartó társadalmi változás csak forradalmi erőszakkal és vagyonelkobzással lehetséges. Ez a gondolat emberek ezreit szakította el szülőföldjüktől, családi házuktól, alapvető megélhetésüktől és olyan irracionális gazdasági helyzetet támogatott, amely a mindenki egyenlőségéből inkább a kiválasztottak egyenlőbbségéhez vezetett. Aki kételkedik bennem, vizsgálja meg a magyar gazdaságtörténet 1947 és 1989 közötti szakaszát. Harmati Ferenc
0 Comments
Leave a Reply. |
AuthorsLaki Mirjam, Archives
November 2020
Categories |